Mezőgazdasági és kertészeti szempontból igen fontos a talaj felső,
alulról a talajvíz felszínével lezárt, a gyökérzónát, valamint a
talajfelszín felé emelkedő a növényzetet is magába foglaló tér
vízforgalma. Ezen tér vízforgalmának legfontosabb jellemzői a
csapadék, a csapadék beszivárgása, a növény felületéről és a
talajfelszínéről történő párolgás (Evaporáció), a növény
párologtatása (Transpiráció), a talaj kapilláris járataiban
történő vízmozgás, a hozzá illetve elszivárgás.

Természetesen a fenti jellemzők között csapadéknak minősítjük
az öntözéssel kijuttatott pótlólagos vízmennyiséget is.

Egyformán gondot jelent, ha sok, és ha kevés a rendelkezésre
álló víz mennyisége. Ha kevés a természetes vízmennyiség azt
öntözéssel kell pótolni. Az öntözés agrotechnikai és vízhasznosítási
tevékenység, az öntözővíz mezőgazdasági felhasználása, hogy
a növények optimális vízigényének megfelelő, hiányzó csapadék-
mennyiséget mesterséges úton pótolják. Célja elsődlegesen az,
hogy a kellő időben és mennyiségben adagolt öntözővízzel a növény
életkörülményeit optimalizálják, a növekedést vagy/és a
terméshozamot növeljék. Gyakorlatilag nem más, mint a növény
vízháztartásának javítása.

Vízháztartáson az adott térben és időben, a növénytermesztésben,
természetes, vagy mesterséges erők hatására a víz
elhelyezkedésében, illetve állapotában bekövetkező
mennyiségi és minőségi változásokat értjük. Öntözést csak ott
lehet megvalósítani, ahol elegendő mennyiségű és minőségű
öntözővíz áll rendelkezésre. Alkalmazni ott kell, ahol a természetes
csapadék mennyisége nem elegendő, és/vagy eloszlása nem
megfelelő.
Az öntözéstechnikai ráfordítások hasznosulásának
alapfeltétele az összes többi agrotechnológiai követelmény minél
magasabb szintű megléte (talaj, éghajlat, művelés, stb.). Az
öntözővíz az a csapadék pótlására felhasználható víz, amelyet a
vízlelőhelyről szállítanak vagy juttatnak el a mesterséges vízellátásra
kijelölt helyre.

Az öntözővíz minőségét befolyásolják a vízben lebegő
anyagok mennyisége és nagysága. Minősége továbbá függ az
adott anyagok keménységétől, kémiai összetételétől. Minőségi tényezőnek
tekinthető az öntözővíz hőmérséklete is mely 20 - 25 C° között lenne a
legmegfelelőbb. Aszerint, hogy az öntözővíz milyen módon jut el a
talajba, illetve a növényállományhoz, különböző öntözési módokat
különböztetünk meg.

Amikor a víz a talaj felszínén, felületén halad,
felületi öntözésről beszélünk (pl: árasztás). Ha a vizet esőztetve adagoljuk
ki, a módszert esőszerű öntözésnek nevezzük. A felszín alatti
(vagy altalaj) öntözéseket a felszín alatt vezetett öntözővíz, jellemzi.
Az öntözések negyedik nagyobb csoportját a mikroöntözések
képezik, amelyeket nem az előzőek szerint, hanem azon j
ellegzetességük alapján különböztetünk meg, hogy az ide tartozó
módszerekkel mind igen kis vízadagokkal, alacsony nyomáson, tehát
víz és energiatakarékos módon öntöznek. Az esőztető öntözés azt
valósítja, meg ami az ember régi álma volt: az öntözővizet az esőhöz
hasonló módon, a levegőbe porlasztva juttatja el a növényekhez, illetve a
talajra.

A módszer kifejlesztését a századunkban rohamosan fejlődő
technika tette lehetővé. Elterjedését pedig alapvetően a segítette,
hogy az öntözés terén is csökkenteni kívánták a kézi munkaerő
felhasználást, növelni az emberi munka termelékenységét
és általában a teljesítményeket, a munka és vízgazdálkodás
hatékonyságát. Egyre inkább megfogalmazódtak olyan különleges
termesztői igények is, amelyek a felületi öntözéssel nem voltak
kielégíthetők.

A gépi működtetés lehetősége teret engedett az öntözés
automatizálását célzó fejlesztő tevékenységnek is, amelynek
eredményeit más öntözési módok is felhasználják. Az esőztető
öntözésnek az egyik legnagyobb problémája a víznek a levegőbe
való kijuttatása és porlasztása miatt bekövetkező nagy párolgási
veszteség. Ennek mértékét befolyásolja a levegő hőmérséklete,
páratartalma, a szél sebessége, a cseppek mérete és útja, valamint
a vízsugár hossza és magassága.

A párolgási veszteség hazánkban meleg napokon a déli órákban
akár 40 – 50% is lehet! Ennek érdekében kerüljük a nappali öntözést
és törekedjünk az éjszakai öntözésre, mert ebben az időszakban a
párolgási veszteség akár 10% köré is csökkenthető!

Az esőztető öntözésnek a talajra és a növényzetre is vannak
kedvező és kedvezőtlen hatásai. Kedvező hatása a vegetációhoz
szükséges víz utánpótlása, valamint az öntözővíz porlasztása
révén a terület mikro és mezklímájának javítása. A folyamatos és
egyenletes vízkijuttatás miatt a talaj biológiai aktivitása a vegetációs
időszakban állandó, a tápanyagok könnyebben táródnak fel.
A folyamatos biológiai élet fokozza a gyökérzet tömegét és
az értékesebb humuszanyagok termelését. Az elhaló gyökerek
szervesanyag tartalma és a keletkező humuszos járatok a kedvezően
befolyásolják a talajszerkezet javulását.

Kedvezőtlen hatásai között meg kell említeni, hogy a nagymennyiségű
öntözővíz miatt a benedvesedett réteg összeér a talaj kapilláris
zónájával, így a talajoldatban levő tápanyagok egy része bemosódik a talajvízbe.
Az őszi – téli csapadék az öntözött talajokat hamarabb telíti vízzel,
melynek következtében teherbíró képességük csökken, fizikai terhelés
hatására könnyen tömörödnek. Nem gyepes kultúra esetén fizikai
és kémiai hatások összességeként a talaj felszíne könnyen cserepesedhet,
kérgesedhet. A talaj vízvezető képességét meghaladó vízadagolás esetén
a felszínről elfolyás következik be, melyet felszíni eróziónak nevezünk.
Ez a mikrodomborzati egyenetlenségek miatt még sík területen is előfordulhat.